Az üzleti terv az alap, de én most nem erről szeretnék nektek írni. Ahhoz, hogy pár éven belül egy sikeres brand tulajdonosai legyünk, már az első lépésként ki kell dolgoznunk az arculati megjelenésünket. A látogatóknak ez lesz a legelső benyomásuk, amit a cégedről kapni fognak, tehát nem szabad elbagatellizálni. Egy jó arculat profizmust és bizalmat sugall, közvetíti az általunk meghatározott üzenetet, a célközönségünknek szól, megfelelően kommunikálja a termékünket. És itt jön képbe a logó. A logók eredete egészen az ókorig vezethető vissza.

Gondoljunk csak az ókori Egyiptomra. A források szerint a hieroglifák és a piktogramok tekinthetők a logók legelső őseinek. Hieroglif írásnak nevezzük a logografikus írásokat is, melynek már a nevében is benne van a logó szócska. Ez egy rajzos szimbólum, ami eredeti alakjában mindig konkrét tárgyat vagy élőlényt jelent. Tehát rendkívül könnyen azonosítható volt az emberek számára abban az időben. Mindenki tudta mit jelképez egy-egy ilyen szimbólum. Egy igazán jó logónak szintén ugyanilyennek kell lennie, azonosulnia kell a branddel. Erősen javaslom, hogy ne indítsuk el a webshopunkat egy jól megtervezett logó nélkül. A logó legyen olyan, amivel mi is tudunk azonosulni, nem csak a termékünk. Legyen könnyen megjegyezhető, mely minden méretben megállja a helyét, legyen reszponzív és eredeti. A logónkat bizonyos időközönként frissítsük fel az aktuális designtrendeknek megfelelően, haladjunk a korral, a fejlődés mutatkozzon meg a teljes arculatunkon. No nem arra gondolok hogy évente kezdjük előről az egész munkát, csak minimálisan alakítsunk a dolgokon. Ezt az irányelvet követi a Pepsi,Coca-Cola vagy a Google is.

Ha megvan a logónk, a következő lépés a színeink, színharmóniák összeállítása. Milyen színekkel dolgozzunk az arculatunkat illetően?
A színek meghatározásához ajánlom figyelmetekbe mentorom, Pálfi Éva Vállalkozásból világmárka című könyvét. Évi Brand stílus és karakterelmélete nekem is rengeteget segített a márkáim kialakításában. Ha pedig női célközönséggel dolgozol, kötelező
olvasmányként jelölném meg. A színek kialakítása során törekedjünk arra, hogy hatással legyen a célközönségünkre, összhangban álljon a cégünk és a termékünk által képviselt központi üzenettel. Sose felejtsük el, hogy a színek hatnak ránk, ne dolgozzunk velük hasraütésszerűen. Nézzünk egy kis színpszichológiát a saját brandjeim esetén.
A Shopmentor brand a lila és sötétszürke színeket vegyíti. A lila harmóniát és jólétet szimbolizál, kifejezi, hogy a szolgáltatásaink prémium minőséget képviselnek. Azt sugallja, hogy ha követik a márkát, ők is sikeresek és eredményesek lesznek.
A Csipke Csodái webáruház egy igazi kis mesebirodalom. Fő színei a bézs, türkiz és rózsaszín. Kicsit romantikus, békés és nosztalgikus hangulatot idéz elő.
Az akita kennelem domináns színei a sötétszürke és narancs. A narancssárga szín inspirál, boldogságot és életvidámságot közvetít, Kínában és Japánban a szeretet színe. A kutyáimmal ezen életérzéseket szeretném elérni, hiszen munkámmal, a kiskutyáimmal szeretetet, örömet és gondoskodást csempészek a családok életébe.

A színharmóniák összeállítására szeretnék a figyelmetekbe ajánlani egy programot: www.colorhunter.com
A program abban fog segíteni, hogy az általatok választott fő színhez javaslatokat tesz, további színekre vonatkozóan, így egy igazán harmonikus és tetszetős designt tudtok megalkotni magatoknak.
A brandünk arculatához tartozik még a megfelelő betűtípus, a tipográfia helyes megválasztása.
A betűtípusok esetén, online kerüljük a talpas betűket. Azt hogy mi fog jól állni nekünk, az alábbi linken tudjuk tesztelgetni:
https://wordmark.it/
Ide elegendő beírni a brandünket, és megjeleníti számunkra különféle betűtípusokkal, nekünk már csak válogatni kell. Figyeljünk a jól olvashatóságra. A tipográfia is designelem, de ezt csak kimérten használjuk a webdesignban.

És ha már webdesign. Milyen a jó webdesign és mit jelentenek az alábbi rövidítések: UI/UX?
Az Ux design felhasználói élményt jelent, logikus felépítés, könnyen áttekinthető weboldal, lényegében hogyan érzi magát a felhasználó, amikor a shopunkban böngészik. Mennyire teljesülnek az igényei és elvárásai. Ezzel ellentétben az UI a felhasználói felület kialakítására utal. A tartalmat és az Ux alapján kialakított szerkezetet a lehető legvonzóbb módon tálalja.
Fontos hogy minden mindennel összhangban legyen, színek, képek, tipográfiák, minden egyes grafikai elem, hiszen így lesz egységes és eredményes a weboldalunk.

Ne álljunk meg a logónál és a webdesignnál, készítsünk egy cégünkre szabott guidot, mely mindenre kitér, milyen felületeken milyen szabályokat kell követnie a megjelenésünknek. Ez nem csak a designról szól. Egy profi arculati kézikönyv a cég hitvallását is közvetíti és hatalmas segítséget nyújt majd számunkra a későbbiekben. Lényegében egy mankó az egységes
arculatunk tükrözéséhez.
Mit tartalmazzon?
A missziónkat, szlogenünket, logónkat, színeinket színkódokkal, tipográfiánkat, inspirációs fotókat iránymutatásképp, igény szerint ikonokat, filtereket, kommunikációs szabályokat, névjegykártya, szórólap, prezentáció, e-mail aláírás.
Ha mindezekkel megvagyunk, elkészült a brandünk alappillérre, azaz az arculatunk, így már bátran belevághatunk webshopunk létrehozásába.
